Az innovatív design.

Nyitvatartás

Időpont egyeztetés: +36 30 373 4908

Szerzői jogok

Az oldalon megjelenő összes szerzői írás a Vantage Design Kft. tulajdonát képezi, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján, törvényi védelem alá tartozik. Azt kizárólag a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével lehet felhasználni!

közösség

Philippe Starck

2012.06.12. 11:57 :: vantage

imgPhilippe Starck3.jpgPhilippe Starck építész, tanár, bútortervező, formatervező. 1949-ben született Párizsban. Apja feltaláló és mérnök volt, így valószínűleg tőle örökölte a formák és újítások szeretetét. 1968-ban már saját design cége volt, ahol felfújható tárgyakat készítettek.

A 80-as évek tájékén kezdett fellendülni karrierje, amikor az akkori francia elnök, Francois Mitterand privát apartmanjának belső terét megtervezte. 1986-tól a Domus Academy design tanszékén, egyetemi tanársegédként is közreműködött. Életét jelenleg Párizs - New York - Burano - London között ingázva éli.

Azon kevés tervezők egyike, akik támogatják a jövő feltörekvő designer nemzedékét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a BBC csatornáján 2009-ben indított "Design for Life" nevet viselő műsor, melyben 12 diák versenyzik 6 hónapon keresztül, Starck cégének párizsi székhelyén.

A Frascio/Griffwerk konszern számára 1991-ben alkotta meg a kecses APRITI típust.

apriti(1).jpg

apriti 3.jpg

Majd szintén ugyanebben az évben a SESAMO-t, a Kleis számára.

 kleis-sesamo-PC_1.JPG

Természetesen mi sem hagyjuk ki a legismertebb, kultikussá vált Starck termék megemlítését. Ez pedig a csodálatos formájú citromfacsaró, mely 1989-ben (!) született.

philippe-starck-zitronenpresse1.jpg

De épp ilyen ismerős lehet a Louis Ghost Chair, mely átlátszó illetve színezett polikarbonátból készül. Legnagyobb előnye, hogy ütés-, karc- és időjárásálló! A Kartell számára tervezte, 2002-ben. Két matt (fehér, fekete) és 6 áttetsző színben (átlátszó, füstszínű, sárga, narancs, zöld, jégkék) készül.

kartell-starck-louis-ghost-4577_z2.jpg ghost family.jpg

Mivel Starck alapvetően építész, rengeteg projekt köthető a nevéhez: hotelek, bárok, éttermek, múzeumok. Ezen kívül pedig bútorok, világítótestek, járművek és használati tárgyak viselik kézjegyét. Érdemes ellátogatni honlapjára is, nem csak azért mert nagyon jól néz ki, hanem mert ott tematikusan vannak rendezve munkái, évjáratok és termékcsoportok szerint is.

Mi is összeállítottunk egy kis válogatást a kedvenceinkből:

Costes Chair, 1984

philippe-starck-costes-chair-7584.jpg

 

Dedon - Lounge Chair, 2010

Modern-Contemporary-Lounge-Chair-by-Philippe-Starck-for-Dedon-2.jpg

 

Mama Shelter Restaurant - Marseille, 2012

hotel-mama-shelter_1389314c.jpg

mama-shelter-marseille-hotel-0.jpg

 

Külön fejezetet érdemelne a Yoo stúdió, mely 1999-ben alakult. Felsőkategóriás lakásokat épít szerte az egész világban: Ázsiában, Ausztráliában, Európában, Afrikában, Észak-és Dél-Amerikában és a Közel-Keleten. Nemzetközileg elismert tervezőkkel dolgoznak és együttműködnek Philippe Starckkal is, aki leginkább az enteriőrökért felelős. 2001-ben egy londoni lakással kezdődött ez a történet, a tervező legfrissebb átadott Yoo munkája pedig egy 2010-es istanbuli enteriőr.

London, 2001

yoolondon2.jpg

 

Istanbul, 2010

yooistanbul.jpg

 

 Flos - Ara, 1988

ara-lamp.jpg

 

Flos - Dedon, 2010

 DEDON_PLAY_FLOS_2.jpg

 

 Aprilia, 6.5 - 1995

Aprilia-Moto-Starck-01.jpg

     

Szólj hozzá!

Címkék: philippe starck

Ferdinand A. Porsche

2012.06.11. 15:54 :: vantage

porsche.jpgFerdinand Alexander Porsche. Igen, ő az a bizonyos Porsche unoka. Neve az ajtó designban is sokat mond, bár biztos, hogy legtöbbünknek a stuttgarti autómárka jut eszébe róla. Nemhiába. A tervező fő életműve ugyanis a 911-es, mellyel legendát alkotott.

1935-ben született Stuttgartban, itt is tanult formatervezést, ahol - pályafutásának kezdetén - egy év után eltanácsolták a Waldorf iskolából. 1957-ben kezdett tervezéssel foglalkozni a család tulajdonában lévő autógyárban, hat évvel később pedig már be is mutatták a 911-es modellt, melyet egy évvel később kezdtek el tömegesen gyártani.

Ferdinand-Alexander-Porsche-and-Porsche-911-623x389.jpg

 

Saját stúdióját 1972-ben alapította, ahol számos formaterv született, többek között az Olivari számára alkotott ALEXANDRA kilincs 1989-ben.

alexandra_CR.jpg

Ez időtájt született meg a Convex ajtó is a Tre-P&oTre-Piú stúdióval való együttműködésnek köszönhetően, melyet mi is láttunk Milánóban. Ez a típus, speciális alumínium szerkezetű, domború formával.

convex.jpg

CONVEX-c-b.jpg

CONVEX-d-b.jpg

convexrajz.jpg

 Porsche idén áprilisban hunyt el, rendkívül sokoldalú tervező volt. A nevével fémjelzett Porsche Design, mára vezető luxusmárkává nőtte ki magát, kínálatában leginkább férfiak számára tervezett karórák, szemüvegek, táskák és íróeszközök találhatóak.

P´6520 Heritage Compass Watch, 1978

porschewatch.jpg

 

Porsche Design 5622, 1980

 vintage15.jpg

 

IP 84S Lounge Chair, 1984

 

porsche-interprofil-lounge-chair-sessel-a.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: ferdinand a.porsche

Karim Rashid

2012.06.11. 09:52 :: vantage

Karim Rashid valószínűleg a valaha élt, legismertebb és legfoglalkoztatottabb designer az egész világon. Ezt nem csak sokszínű munkásságának köszönheti, hanem annak is, hogy ő tulajdonképpen egy sztár-designer. Nem csak tervez, hanem előadásokat is tart, illetve rendszeresen "turnézik", szívesen találkozik szakmai berkekben belül rajongóival. Nálunk is járt tavaly februárban, a MOME auditóriumában.

1960-ban született Karióban és már egész fiatal korában vonzódást érzett a tárgyak, formák iránt, ugyanis apja gyűjtögette az olcsó holmikat. Mivel a család gyakran költözött, így rövid idő alatt egész változatos gyűjtemény állt össze, melyet a kis Karim örömmel nézegetett, sőt később ezek hatására kezdett el skicceket, vázlatok rajzolni.

Ha egy szóval jellemeznénk őt, akkor azt is mondhatnánk: neon színek. Legyen az egy ASUS laptop, egy Gorenje hűtő, egy Zeritalia könyvespolc, egy Velux árnyékoló, vagy egy Saturn fürdőkád, biztosak lehetünk benne, hogy nagy részük pink színben is piacra került.

Több mint 3000 termék viseli a designer kézjegyét, ezt a hihetetlen alkotói aktivitást pedig, közel 300 díjjal jutalmazta a szakma.

DND-nek 4 kilincset is tervezett. A Twist, Fluke és Sike "konzervatívabb" ugyan, de ott van a Blip Colour mely nemcsak hogy neon színű de a formavilága is nagyon érdekes.

Az, hogy egy ajtó nem csak szükséges, nélkülözhetetlen "muszáj" eleme a lakásnak, hanem fontos berendezési elem is, nemcsak a mi hitvallásunk, de Karim Rashidé is.

Erről tanúskodik a Sensuels kollekció, mely olykor harsány színeivel és változatos, lendületes geometriai formáival, a lakás éke lehet, akár egy kép, vagy egy művészeti alkotás.

 

 

Ugyanilyen érdekes az Albed ajtócsalád, melyek darabjai különleges megoldásaival hívják fel magukra a figyelmet.

albed.jpgalbed (7).jpgalbed (6).jpgalbed (5).jpgalbed (4).jpgalbed (3).jpg

Egy ilyen színes egyéniségnek, a lakása is árulkodó. Íme egy kis részlet a designer saját enteriőrjéből, melynek minden részletét ő maga tervezte, a bútoroktól kezdve, egészen a lakberendezési kiegészítőkig.

Szólj hozzá!

Címkék: karim rashid

Daniel Libeskind

2012.06.08. 12:57 :: vantage

Lengyel származású építész, 1946-ban született Lodz-ban. Gyerekkorában még zenésznek készült (komoly tehetsége volt hozzá, még a lengyel televízióban is szerepelt) aztán ifjú korában kivándorolt családjával, Amerikába ahol végül építésznek tanult. Leginkább az általa tervezett világhírű épületekről ismerhetjük, erről egy jó kis válogatást a Wikipedian olvashatunk.

Jelentős momentum volt életében, hogy ő nyerte a  World Trade Center komplexum újjáépítésére kiírt nemzetközi pályázatot, 2003-ban. Facebook oldalán olvasható életrajzi bejegyzése szerint, mikor  gyerekként hajóval megérkezett családjával New Yorkba, első pillantásra lenyűgözte a város, a Szabadság-szobor és Manhattan. Ezért is lehetett ez óriási jelentőségű munka számára.

Az Olivari számára Rodolfo Dordonihoz hasonlóan, Libeskind is tervezett egy kilincset, mely a Denver nevet kapta, 2009-ben.

Ezt a kilincset választotta a tre-p&otre-piu számára készített IDEA ajtóhoz, melyet mi is megnéztünk áprilisban a milánói bemutatóteremben, Daniel Libeskind aláírásával együtt. :)

Mi több, a denveri Művészeti Múzeum egyes ajtóin is megtalálható a kilincs, mely tökéletes kiegészítője az épület modern megjelenésének.
 

Jüdisches Museum Berlin

World Trade Center - Ground Zero (építés alatt)

City Life Milano - építés kezdete 2011, tervezett átadás 2014

 

Szólj hozzá!

Címkék: daniel libeskind

Rodolfo Dordoni

2012.06.07. 12:08 :: vantage


Építész, designer. 1954-ben született Milánóban, itt szerzett építész illetve ipari formatervezés szakon diplomát 1979-ben. Ezt követően 10 évig volt a Cappellini művészeti vezetője, ez idő tájt már belsőépítésszel és termék-designnal is foglalkozott.

Saját cége a Dordoni Architetti keretein belül Luca Alessandroval és Acerbi Zaniobival közösen, építészeti projekten dolgoznak, elsősorban lakóházakat, lakóparkokat, ipari és kereskedelmi épületeket, irodákat, bemutatótermeket, szállodákat, sőt még yachtokat is terveznek. 

Számtalan nagy nevű céggel dolgozott közösen, rengeteg bútor illetve lakberendezési termék viseli kéznyomát. Néhány példát bemutatunk munkáiból, a teljesség igénye nélkül.

A számunkra legérdekesebb az, hogy az Olivarinak 2 kilincset is tervezett, 2007-ben a TOTAL, 2010-ben pedig az ARC típusokat, melyek jelenleg is az Olivari kollekció részét képezik.

Felsorolni is sok lenne munkásságának főbb darabjait, hihetetlenül sokrétű alkotó, bátran kijelenthetjük, hogy az olasz design egyik legjelentősebb képviselője és úttörője.

Tervezett lámpákat a Flos, Fontana Arte, Foscarini és az Artemide részére, a Minotti-nál asztalok, ágyak, kárpitok, fotelek, karosszékek, puffok, könyvespolcok tucatjai viselik kézjegyét. A Roda számára pedig kültéri bútorok komplett kollekcióját alkotta meg, Net-work néven.

  

Flos - Ray F

 

Foscarini - Lumiere

 

 

Minotti - Sullivan, 2012

 

 

 Minotti - Prince, 2012

 

 

Roda - Network

 

  

Szólj hozzá!

Címkék: rodolfo dordoni

Kilincsgyártók

2012.06.04. 15:37 :: vantage

A kilincset  sokan csak másodlagos, szükséges alkatrésznek tekintik, holott az ajtó legmeghatározóbb, legmarkánsabb kiegészítője. Éppen ezért különösen fontos hogy olyan modellt válasszunk, mely leginkább harmonizál a nyílászáró stílusával és annak megjelenésével.

Ebben szeretnénk segítséget nyújtani. Kínálatunkban a legjobb olasz és német gyártókat sorakoztattuk fel: Hewi, DND, Olivari valamint a Frascio/Griffwerk.

Mindegyik cég komoly múltra tekint vissza, a kulcsszavak pedig mindegyiküknél azonosak: magas minőség, profizmus, kiváló anyaghasználat, letisztult és változatos formavilág.

 

HEWI

A német cég 1929-ben alakult, alapítója Heinrich Wilke.


1970-ben a 111-es (The Classic - The Original) kilinccsel igazi áttörést értek el, ez a darab akkor és most, egyaránt klasszikus, ugyanakkor időtálló alkotás:

A "111" piacon való  megjelenését követően nem volt megállás, rohamosan nőtt a gyártó népszerűsége, a kínálatuk pedig korlátokkal, fürdőszobai kiegészítőkkel-szerelvényekkel és szaniterekkel bővült.


A 80-as évektől kezdtek szoros együttműködésbe designerekkel, ekkor már vezető szerepet töltöttek be a szektorban. A még mindig családi vállalkozásként működő cégnek ma már 600 alkalmazottja van, világszerte.

 

DND

A DND a diffusione-nuovo-design szavakból adódik, a céget 1968-ban hozta létre Angelo Martinelli a testvéreivel közösen, az olaszországi Brescia tartományban.

Az alapító iparos volt és már a kezdetektől fogva az innovációra törekedett, szorosan együttműködve a helyi kézművességgel. Így lehetséges, hogy a DND küldetése azóta is változatlan: szenvedélyes-lelkiismeretes munka, magas minőséggel párosulva.

A céget jelenleg Martienelli négy gyermeke vezeti: Vilma, Lorena, Rosaria és Edoardo. A főbb termékvonalakat az ajtó- és ablakkilincsek, fogantyúk, gombok és kopogtatók képviselik.

A klasszikus vonalak mellett kiemelt figyelmet fordítanak az új trendek irányába. Tervezőik között szerepel Karim Rashid, de legalább ilyen nagy jelentőséggel bír számukra, hogy a maranellói Ferrari Múzeumba is megtalálhatóak INTAKE fantázianevű modelljeik:

 

FRASCIO/GRIFFWERK

A Frascio-t az észak-olasz szárzmazású Giacinto Frascio Lavenone alapította, 1945-ben. A cég mára Németország vezető kilincsgyártója lett. Az olasz vonalak a formákban, designban is visszaköszönnek.

A Griffwerk a Frascion belüli kis fonál, mely az erőteljesebb, markánsabb német megjelentést, formát képviseli.

Termékskálájukat ablak- és ajtókilincsek, vasalatok, toló- és biztonsági ajtók valamint  biztonsági szerelvények alkotják.

Természetesen a Frascionak is van sztárdesignere, Philippe Starck személyében. 1991-ben jelent meg az Apriti névre keresztelt, különleges formájú kilincse.

OLIVARI

Az olasz Olivari a legtávolabbi múltra visszatekintő gyártó, 1911-ben alapította Battista Olivari. A teljes gyártási folyamat Olaszországban zajlik, így a régmúlt kézműves-kisiparos technológiákat is alkalmazzák egyes munkafolyamatoknál, modernizált formában.

Kezdettől fogva a magas minőségre és a tervezőkkel való együttműködésre törekednek: a 30-as években a kor két meghatározó építészével, Marcello Piacentinivel és Gio Pontival is dolgoztak együtt.

Nem hiába tartják, hogy az olasz design korszakalkotó és időtálló, ki gondolná például, hogy a Gio Ponti által tervezett Lama kilincs, 1954-ben született?

  

Szólj hozzá!

Címkék: kilincsgyártók

Kilincsek - Frascio/Griffwerk

2012.06.04. 10:15 :: vantage

A Frascio-t az észak-olasz szárzmazású Giacinto Frascio Lavenone alapította, 1945-ben. A cég mára Németország vezető kilincsgyártója lett. Az olasz vonalak a formákban, designban is visszaköszönnek.

A Griffwerk a Frascion belüli kis fonál, mely az erőteljesebb, markánsabb német megjelentést, formát képviseli.

Termékskálájukat ablak- és ajtókilincsek, vasalatok, toló- és biztonsági ajtók valamint  biztonsági szerelvények alkotják.

GRIFFWERK - FRAME

GRIFFWERK - AVUS

GRIFFWERK - SQUARE

GRIFFWERK - CARLA

FRASCIO - APRITI

apriti(1).jpg

FRASCIO - CAROLA

FRASCIO - SAVIA

 FRASCIO - VIOLA

FRASCIO - GALASSIA

 FRASCIO - MARIA

FRASCIO - PAINT MARIA

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kilincsek frascio griffwerk

Kilincsek - HEWI

2012.05.29. 09:40 :: vantage

A német cég 1929-ben alakult, alapítója Heinrich Wilke.


1970-ben a 111-es (The Classic - The Original) kilinccsel igazi áttörést értek el, ez a darab akkor és most, egyaránt klasszikus, ugyanakkor időtálló alkotás.

A "111" piacon való  megjelenését követően nem volt megállás, rohamosan nőtt a gyártó népszerűsége, a kínálatuk pedig korlátokkal, fürdőszobai kiegészítőkkel-szerelvényekkel és szaniterekkel bővült.


A 80-as évektől kezdtek szoros együttműködésbe designerekkel, ekkor már vezető szerepet töltöttek be a szektorban. A még mindig családi vállalkozásként működő cégnek ma már 600 alkalmazottja van, világszerte.

 

 SYSTEM 100 - Phoenix Design Stuttgart/Tokio

SYSTEM 100 - Phoenix Design Stuttgart/Tokio

SYSTEM 111 - Hewi Design

RANGE 120 - Delugan Meissl Associated Architects

RANGE 130 - Hewi Design

RANGE 180 - Hewi Design

RANGE 180 - Hewi Design

RANGE 211 - Produktdesign Tesseraux

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kilincsek hewi

Kilincsek - DND

2012.05.29. 09:27 :: vantage

A DND a diffusione-nuovo-design szavakból adódik, a céget 1968-ban hozta létre Angelo Martinelli a testvéreivel közösen, az olaszországi Brescia tartományban.

Az alapító iparos volt és már a kezdetektől fogva az innovációra törekedett, szorosan együttműködve a helyi kézművességgel. Így lehetséges, hogy a DND küldetése azóta is változatlan: szenvedélyes-lelkiismeretes munka, magas minőséggel párosulva.

A céget jelenleg Martienelli négy gyermeke vezeti: Vilma, Lorena, Rosaria és Edoardo. A főbb termékvonalakat az ajtó- és ablakkilincsek, fogantyúk, gombok és kopogtatók képviselik.

A klasszikus vonalak mellett kiemelt figyelmet fordítanak az új trendek irányába. Tervezőik között szerepel Karim Rashid, de legalább ilyen nagy jelentőséggel bír számukra, hogy a maranellói Ferrari Múzeumba is megtalálhatóak INTAKE fantázianevű modelljeik.

 

 TWIST - Karim Rashid

 FLUKE 02 - Karim Rashid

 BLIP COLOR - Karim Rashid

 SIKE - Karim Rashid

 ARETE' 02 - Mauro Ronchi

 CASSIA - Mauro Ronchi

 CHANGE 02 - Sandro Santantonio Design

Change-PCS-03_c1_seq.jpg

 CHANGE 02 - Sandro Santantonio Design

 CHANGE 02 - Sandro Santantonio Design

 DOLCE - Mauro Ronchi

 EDRA - Mauro Ronchi

 ESA - Mauro Ronchi

  GO - Mauro Ronchi

 INTAKE - Andrea Morgante

 INTAKE - Andrea Morgante

 LUXURY - Mauro Ronchi

 PROJECT - Martinelli Lab

 VITA - Mauro Ronchi

 VITA LEGNO - Mauro Ronchi

 ZEN LEGNO - Mauro Ronchi

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kilincsek dnd

Kilincsek - OLIVARI

2012.05.22. 15:14 :: vantage

Az olasz Olivari a legtávolabbi múltra visszatekintő gyártó, 1911-ben alapította Battista Olivari. A teljes gyártási folyamat Olaszországban zajlik, így a régmúlt kézműves-kisiparos technológiákat is alkalmazzák egyes munkafolyamatoknál, modernizált formában.

Kezdettől fogva a magas minőségre és a tervezőkkel való együttműködésre törekednek: a 30-as években a kor két meghatározó építészével, Marcello Piacentinivel és Gio Pontival is dolgoztak együtt.

ADAMANT - Patricia Urquiola, 2008

ALA - Massimo Iosa Ghini, 2009

ALEXANDRA - Ferdinand A. Porsche, 1989

ARC - Rodolfo Dordoni, 2010

ASTER - Penta Associati, 1998

AURORA - Alessandro Mendini, 1994

BIOS - Studio Olivari, 2006

DENVER - Daniel Libeskind, 2009

FIN - Toyo Ito, 2009

FLAMINIA - Penta Associati, 1994

ICECUBE - Dominique Perrault, 2010

LAMA - Gio Ponti, 1954

LIVING - Dominique Perrault, 2010

MADISON - Luca Casini, 2005

ONDA - Nicola Noveletto, 1998

PLANET BICOLOR - Luca Casini, 2005

SIBILLA - Vico Magistretti, 1992

SKY - Claudio Bellini, 2008

SPACEQ - Alessandro Mendini, 2004

TECNO - Giorgetto Giugiaro, 1999

TOTAL - Rodolfo Dordoni, 2007

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kilincsek olivari

süti beállítások módosítása